Három településsel bővül a balatoni turisztikai térség

Három településsel bővül a balatoni turisztikai térség

Három településsel, Herenddel, Zirccel és Kislőddel bővül a balatoni turisztikai térség - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki, online megtartott ülésén.

Ingatlanos aranybányák 6.: befalazzák a Balatont, és ez nem vicc

Ingatlanos aranybányák 6.: befalazzák a Balatont, és ez nem vicc

Lakóparkokból és hotelekből épül a legnagyobb tavunkat körülölelő fal. Van még pár üres telek és elhanyagolt terület, amire lecsapnak a magyar és külföldi vállalkozók. A kormány ugyan szigorítja a területhasználatot, de nem tudja megakadályozni a fal továbbépítését. A megszerzett jogokat és tulajdonokat pedig erősen védi.

Jól haladnak a százmilliárdokból megvalósuló fejlesztések a Balatonnál

Jól haladnak a százmilliárdokból megvalósuló fejlesztések a Balatonnál

Szinte 100 százalékban teljesülnek a 2016-os balatoni kormányhatározatban megfogalmazott, 263,7 milliárd forintos uniós forrásból megvalósítandó fejlesztések, azonban a vízvédelmi feladatokra szánt 41,5 milliárd forintos hazai forrás még nem nyílt meg - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén Siófokon, ahol szóba kerültek az ipari kikötőről és a vízpartról szóló új tervek is.

Gőzerővel zajlanak a százmilliárdos fejlesztések a Balatonnál

Gőzerővel zajlanak a százmilliárdos fejlesztések a Balatonnál

A 2020-ig tartó uniós fejlesztési ciklusban EU-s és magyar állami forrásokból összesen 365,4 milliárd forintra számíthat Balaton térsége a fejlesztések terén és már több mint 100 milliárd forintot ebből ki is fizettek a futó projektekre - írja a Magyar idők.

Megvan a cég, amelyik elköltheti a balatoni százmilliárdokat

Megalakult az új állami társaság, mely a 2020-ig tervezett 365,4 milliárd forintos balatoni programcsomagot koordinálja majd - írja a Világgazdaság. A fejlesztések közül 42 uniós forrásból, 14 pedig hazai támogatással valósul meg.

Visszavonta a gigantikus pénzt a Balatontól a kormány - Miért?

Legalább 500 milliárd forintnyi uniós pályázat sorsát érinti az a csütörtök délután megjelent kormányhatározat, amely a turizmusfejlesztés céljára felhasználható EU-s források összehangolásáról szól és amely indoklás nélkül visszavonta a Balatonnak tavaly télen rögzített 312,5 milliárd forintnyi forrást is. Könnyen lehet, hogy minisztériumok közötti hatalmi harcok és üzleti körök nyomása áll a háttérben azzal együtt, hogy az egész országban egységesen akarja kezelni a turizmus fejlesztésére szánt forrásokat a kormány és ebből még a példátlanul egységes balatoni fejlesztési keretet sem engedi kilógni. Mindenesetre az újabb irányváltás és a turizmusfejlesztési keretrendszer kialakítása tovább csúsztathatja az ilyen célokra szánt pályázatok meghirdetését és így a pénzek kifizetését is. A balatoniakat meglepte a kormányhatározat, a Turisztikai Ügynökség viszont közölte: a rendelet a turizmusfejlesztésre felhasználható uniós források összehangolását szolgálja, a Balaton fejlesztésére biztosított pénzt koncentráltan a turizmusfejlesztésre, a turisztikai kormánybiztosság koordinálása mellett kívánja elkölteni a kabinet.

Odacsapnak Lázárék: hárman kapják a gigantikus balatoni feladatot

A balatoni régiót érintő, 280 milliárd forint értékű pályázati forrás felhasználásánál a pályázatírás és projektmenedzsment feladatokat kizárólag a területileg illetékes megyei önkormányzatok láthassák el - ezt javasolja a héten a kormánynak a Miniszterelnökség. A Portfolio tudomása szerint a háttérben főként az áll, hogy "túlburjánzott" a pályázati lobbi a gigantikus forrásokért, nagyon sokan akartak a munkákra jelentkezni, de cserébe a "kijáróemberek" nagyon magas visszacsorgatott díjakért dolgoztak volna, amely gyakorlatot a tárca mindenképpen meg akart akadályozni.

Rövidesen jönnek a Balatonnak szánt sokmilliárdos pályázatok

Megtörténtek az egyeztetések az Irányító Hatóságokkal arról, hogy milyen támogatási konstrukcióban juthat el a több mint 300 milliárd forintnyi forrás a tavalyi kormánydöntésben meghatározott balatoni fejlesztési célokra, a pályázatok folyamatosan jelennek meg - számolt be Tóth Tamás, a Miniszterelnökség főosztályvezetője a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén.

Legalább 200 milliárd forintnyi EU-pénz érkezhet a Balatonhoz

A turisztikai célokat szolgáló összes forrás közel egynegyede jöjjön a Balatonra - amennyivel az üdülőrégió hozzájárul az ország turisztikai bevételéhez -, ez egy megcélozható és reális cél - mondta a balatoni fejlesztéseket érintő tervezetről Dányi Gábor, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén Siófokon.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.